2018. május 3.
Komoly hírekkel jelentkezett a héten a Shell Beach. Hazánk vezető poszt-hardcore-bandája egy hosszabb, több hónapos szünet után hamarosan újra felpörgeti magát és belevág a koncertezésbe, de ezt jó pár tagcsere után teszik.
A budapesti csapatból három eddigi tag is kiszállt, így új dobossal, egy régi visszatérő gitárossal és egy beugró frontemberrel folytatják. A dobok mögé Szalay Dániel ül be, Szollár Bálint gitáros helyére a banda első két nagylemezén már bizonyított Sági Viktor áll vissza, a mikrofontól távozó Totik Zoltán helyét pedig egyelőre Bodóczy Zoltán (Grand Mexican Warlock, Seen stb.) veszi át.
Indulásképp az új felállás rögtön most májusban tesz egy több állomásos nemzetközi kört az olasz Adam Killed Eve zenekarral együtt, augusztusban pedig a Sziget fesztiválon is fellépnek majd. Emellett hamarosan további dátumokat is bejelentenek, és közben már írják az új dalokat is a következő Shell Beach-lemezre.
A közelgő koncertdátumok listája alább, utána pedig itt a banda ma délutáni közleménye is.
05.19 – Veszprém @ Szigony
05.20 – Budapest @ Robot
05.21 – Bratislava (SK) @ Randal Club
05.24 – Bellinzona (CH) @ Woodstock Music Pub
05.25 – Lucca (IT) @ PataTrack
05.26 – Imola (IT) @ Brigata 36
08.09 – Budapest @ Sziget
Kedves barátaink,
Régóta nem adtunk magunkról életjelet, úgyhogy ezennel megtörjük a jeget.
2017 október végén álltunk utoljára színpadon Berlinben és azóta sok vívódáson kellett átesnünk. Akik követtek minket az elmúlt két évben, mióta megjelent a „Changes x Restless x Faithless” kislemezünk, láthatták, hogy különböző tagcseréken estünk át. Végre elmondhatjuk nektek is, hogy hosszas keresgélés után sikerült egy fantasztikus dobos mágust találnunk Szalay Dániel személyében, akivel már több mint egy hónapja alkotunk. Szintén fontos elmondjuk, hogy Szollár Bobó barátunk már jó ideje úgy döntött, hogy nem tud részt venni a közös munkában a továbbiakban. Cserébe Sági (Vanis) Viktor, régi gitárosunk visszatért a zenekar soraiba. Vele írtuk még a teljes „This Is Desolation” lemezt, és majdnem mindent, ami a zenekar történetében fontos volt, együtt éltünk át. Viktor gitárjátéka hangzásunk egyik esszenciája. A készülőfélben lévő új dalok is ezt bizonyítják.
Így, hogy ennyi keresgélés, mérlegelés és legfőképp idő után teljes a lineup, mégis van egy ezeknél sokkal fontosabb bejelentenivalónk:
Totik Zoli hangja mindig is fő meghatározó eleme volt a zenénknek, viszont sajnos nem tudjuk vele folytatni a jövőben. Zoli élete olyan fordulatot vett, amelyben már a zenélés egyáltalán nem kap szerepet. Tudjuk, hogy neki ez egy nehéz döntés volt és minket is felőrölt a folyamat, amíg ez egyáltalán megfogalmazódott bennünk. Elfogadtuk a döntését és sok sikert kívánunk neki a jövőbeli tervei megvalósításához. Persze ez is egy olyan dolog, hogy soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a sors. Az biztos, hogy barátok maradunk.
Azon is sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen a folytatás… Van egyvalami, ami éltet minket és ha ez nem lenne, semmi sem lenne, ez pedig a zenélés! Így hát, miért ne kezdjünk egy új korszakot a Shell Beach életében.
Zoli helyett Bodóczy Zoltán Undosszal, a Grand Mexican Warlock frontemberével láthattok majd minket a közeljövőben. Undos már a korábban említett berlini koncertünkön is beugrott kisegíteni minket, ezek után egyértelmű volt, hogy őt kérjük fel énekelni.
Május végén egy visszatérő Európa-turnéra indulunk az olasz Adam Kills Eve társaságában, amelyet tegnap jelentettünk be. Ezt követően nyáron néhány igazán menő fesztiválon is tiszteletünket tesszük majd, mint például a Szigeten, amit pár napja már láthattatok is bejelentve. A többi nyári koncertdátumot hamarosan közzétesszük.
Szóval ezzel az új felállással térünk vissza hozzátok, úgyhogy várunk mindenkit sok szeretettel a bulikon. Köszönjük a támogatásotokat!