Új kislemezt ad ki a The Idoru klasszikus felállása

Tavasszal a klasszikus felállásával áll újra színpadra a 2014-ben feloszlott legendás The Idoru, sőt lesz egy új kislemez is, amiről már egy új dalt is meg lehet hallgatni.

Bár a zenekar 2017-ben és idén is tartott egy reunion/nosztalgiázós bulit, most nem egy egyszerű koncertről van szó, hanem egy lemezbemutatóról. Ez március 21-én lesz a Dürer Kertben, ahol a Wishes zenekar melegít be a srácoknak. Ennek ellenére az nem valószínű, hogy a banda rendesen újjáalakulna, legalábbis az eseménynél konkrétan hangsúlyozzák, hogy csak egyetlen koncertről van szó.

Hogy az Old Songs című új anyagtól körülbelül mire lehet számítani, azt a most bemutatott címadóból már sejteni lehet: