Új felállással rögzíti friss anyagát az East of the Wall

Már lassan egy éve alig hallatott magáról érdemben oldalunk egyik kedvenc progresszív metalbandája, az East of the Wall, ám a Translation Loss szárnyai alatt ténykedő banda köszöni, jól van: a formáció jelenleg is új nagylemezének dalain dolgozik, ami előreláthatóan júniusban kerül rögzítésre, és ősszel kerül majd a boltok polcaira. Ugyanakkor a kiadványt már nem a Budapestet is megjárt felállás fogja felvenni, mivel a zenekar gitárosa, Kevin Conway már nem tagja a bandának: a zenész a hétvége folyamán megkérte barátnője kezét, emellett pedig friss kiadójával, a Nefarious Industriesszal szeretne foglalatoskodni, ahol egyébként hamarosan megjelenik pár East Of The Wall bakelit is, de az eddigi kínálatból le is tölthető egy ingyenes válogatásalbum olyan zenekarok közreműködésével, mint a Constants (akik januárban itt spliteltek az Axiomsszal és a Kemptville-lel), az Arbogast, vagy épp az El Drugstore, ami Kevin új zenekara, melyben az EOTW dobosával zenél együtt. Ettől a formációtól alább hallgathattok meg egy dalt: