Új csapatot igazolt a Sumerian Records!

A Sumerian Records istállója folyamatosan bővül, noha az utóbbi időszakban inkább a már jól bejáratott nevek voltak azok, amikkel a gárda előhozakodott, hiszen mind a The Dillinger Escape Plan, mind a Darkest Hour és mind a Body Count is már Ash Avildsenék égisze alatt működik. A fiatal formációk közül pedig a Dayshell és a City In The Sea neve került bele a gépezetbe. A legújabb igazolás pedig valahol a kettő közé esik: ők a The Kindred. Nevük minden bizonnyal így semmit sem mond, de talán úgy, hogy Today I Caught The Plague biztosan emlékeztek rá. Az ottawai csapat eddig egyetlen nagylemezt adott ki Lore címmel (ilyen volt) és azt is önköltségen. Most viszont itt a nagy lehetőség, hogy bizonyítanak, ugyanis miután önerőből olyan zenekarokkal turnézták be a világot, mint a Protest the Hero, a Periphery, a The Faceless vagy épp a Scale the Summit a Sumerian Records okkal figyelt fel rájuk. A modern hangvétel mellett a hagyományőrző megoldásokat épp oly nélkülözhetetlennek tartó zenekar azóta már a The Kindred néven folytatja és így is fog elkészülni új nagylemezük idén ősszel John Paul Peters felügyelete mellett (Propaghandi, Comeback Kid). A csapat addig a Misery Signals lemezbemutató turnéján fog bemelegíteni. Hogy milyen az új irány? A Decades című dalból ez is kiderül: