Új bandával jelentkeznek az In Flames volt tagjai

Cyhra

Egy teljesen új, ugyanakkor tapasztalt arcokból összeállt svéd metálbanda mutatkozott ma be. A Cyhra nevű formáció két szellemi atyja az In Flames egykori főnöke és alapító gitárosa, Jesper Strömblad, illetve Jake E. énekes, aki az idei év elejéig az Amaranthe zenekar tagja volt, de korábban a Flamesnek is dolgozott pirotechnikusként, innen az ismeretségük. A két zenész szerint a Cyhra zenéje egyesíti Jesper jellegzetes, a régi IF-lemezekről jól ismert dallamos gitárjátékát, illetve Jake dallamos énekstílusát egy teljesen új, modern zenei környezetben, amire többek között a Bring Me the Horizon és a 30 Seconds to Mars is hatással volt. Az új banda további tagjai az In Flamesből tavaly kiszállt basszer Peter Iwers és Alexander Landenburg dobos (Luca Turilli’s Rhapsody, Annihilator).

A társaság első számát már meg is lehet hallgatni, a címe Karma. A világot közel sem váltja meg, de egyelőre egynek elmegy – meglátjuk, mit tudnak mutatni egy teljes lemezen keresztül, merthogy lesz az is, október 20-án jön ki a Spinefarmnál Letters to Myself címmel és a következő 13 számmal:

cyhra - letters to myself

  1. Karma
  2. Heartrage
  3. Here to Save You
  4. Muted Life
  5. Closure
  6. Letter to Myself
  7. Dark Clarity
  8. Holding Your Breath
  9. Rescue Ride
  10. Black Wings
  11. Inside a Lullaby
  12. Dead to Me
  13. Letters to Myself