Úgy tűnik hamarosan új anyaggal jelentkezik a Being As An Ocean

beingasanocean-768x324

A kortárs poszt-hardcore/dallamos hardcore bandák között az egyik legtermékenyebb és egyben legaktívabb zenekar is a Being As An Ocean, a fiúk már számtalan alkalommal felléptek már Magyarországon, legutóbb vasárnap ugye a Rockmaratont is bevették. Pár nappal a koncert után pedig újabb EU-turnét jelentettek be, amely igaz nem érinti Magyarországot, de egyben a magyar rajongók is örülhetnek, mert nagyon úgy tűnik, hogy a zenekar hamarosan új anyaggal fog jelentkezni. Erre nem csak a megváltozott facebook profilképük utal (amely lehet, hogy az érkező anyag borítója), hanem az is, hogy a srácok a turné bejelentés mellé hoztak egy teljesen új dalrészletet is! Ráadásul nagyon arra utalgatnak, hogy idén ősszel fog megjelenni az a bizonyos új Being As An Ocean-lemez vagy -EP. Kíváncsian várjuk, mindenesetre ne lepődjetek meg, ha hamarosan új dalt hallhattok, ennek a részletnek a teljes változatát!