Troubled Coast: vége a dalnak!

A Troubled Coast gárdája mindössze négy (!) év közös zenélés után úgy döntött, hogy békésebb vizekre evez, így aztán a mai nap folyamán a kaliforniai, leginkább a dallamos hardcore területére sorolható, bár valójában műfajhibrid banda bejelentette feloszlását. A zenekar nyilatkozatából kiderül, hogy jó élményként élték meg a közös zenélést, így valószínűleg nem személyes ellentétek szülték a döntést, amit mi, itt a Nuskull-nál felettébb fájlalunk. Oldalunkon eddig a banda kiadványairól megjelent kritikáink ugyanis rendkívül jó, kerekítve kilences átlagot hoztak (Letters, I’ve Been Thinking About You EP, Awake and Empty), valamint a tavalyi albumot az év legjobbjai közé is beválasztottuk, ennyiből talán kitalálhatjátok, hogy eléggé szerettük az amúgy döbbenetesen termékeny zenekart. Fennállásuk szinte minden évére jutott egy nagylemez, illetve, ha a két megjelent EP-t is összesítjük, akkor jutott is. Állítsunk ezeknek emléket egy-egy dallal mindegyik kiadványról, és reménykedjünk, hogy a zenészek jövőbeli formációi is legalább annyira jók lesznek, mint a Troubled Coast. Az oldalhajtásból a feloszlással hirtelen reflektorfénybe lépő Follow-nak már most lehetősége nyílik a bizonyításra, az első demót itt hallgathatjátok meg.