2013. január 24.
Az amerikai progresszív rock zenekar énekese tegnap jelentette be a Twitteren, hogy nem tudja tovább tolerálni Omar Rodriguez-Lopez viselkedését, miszerint a gitáros mindennel foglalkozik, csak főzenekarával nem. Az énekes állítása szerint Omar az oka a The Mars Volta megszűnésének, a gitáros ugyanis már jó ideje inkább más zenekarokban kamatoztatja kreatív energiáit (itt elsősorban a Bosnian Rainbows nevű bandát kell megemlíteni, melyhez természetesen semmi köze Ritchie Blackmore-nak). Igazság szerint a banda már a tavalyi, Noctourniquet című nagylemez (melyről itt írtunk) turnéja után úgy döntött, hogy szünetre vonul, a végleges feloszlásra viszont csak Cedric bejegyzései világítottak rá, melyeket itt olvashattok el. Az énekes arra biztatja a rajongókat, hogy szomorkodás helyett inkább örüljenek a sok-sok eseménydús évnek, amit a ‘Volta maga mögött tudhat. A dolognak külön sújt ad, hogy Rodriguez-Lopezre tavaly eléggé rájárt a rúd magánéleti szempontból is, ami a kihatni látszott az At the Drive-In reunion turnén való szereplésére. Cedric reakciója a sokak szerint gyenge színpadi teljesítményre, miszerint ha valaki tudja, hogy nem képes száz százalékosan teljesíteni egy bulin, akkor inkább ne vállalja, azt mutatja, hogy a két zenész között eléggé megromolhatott a viszony, ami csökkenti a közös folytatás esélyeit, így a közeljövőben biztos, hogy csak más produkciókban láthatjuk viszont az egykori páros tagjait. Az alábbiakban néhány dalt találhattok a banda nagylemezeiről, rögtön először a még az RHCP bőgős Flea-val felvett De-Loused in the Comatoriumról: