The Ghost of Mortality: új dal a The Royal Freak Outtól

Februárban jelent meg a progresszív rock/metalt játszó The Royal Freak Out második nagylemeze, az Emergence, amihez kvázi cseresznyének a torta tetejére most hozzáraktak egy új single-t. A The Ghost of Mortality ötlete már a lemez megírásakor is formálódott, de úgy érezték, van annyira erős, hogy külön figyelmet szeretnének ennek szentelni, így különálló single lett belőle. A dalról Farkas Balázs énekes-gitáros ezt mondja:

Zeneiségében más, mint az eddig írt dalok. Elszakadtunk a klasszikus dalszerkezettől, gitárriffektől, és dalszerkezetben is kísérletezősebbre fogtuk. Talán az eddig készített legkomolyabb hangvételű számunk arról az érzésről, félelemről, ami valahol mélyen talán mindenkiben megvan (vagy ha nincs, akkor egyszer majd megjön). Ez a dal amolyan gondolatébresztő vagy kapaszkodó is a hallgatónak. Mint mindig, most is azt mondom, hogy figyeljetek a szövegre!

A dalt a második otthonukban, a Pinewood stúdióban rögzítették, a felvételeket a banda ritmusszekciója, Sipos Ábris (basszusgitár) és Magda Zsolt (dob) vezette. A borító pedig mesterséges intelligenciával készült.

A dalt élőben először december 1-én a Dürerben lehet majd hallani, a bulin az új felállással debütáló Red Swamp és a Sosevolt is fellép.