The Early November: júliusban törik meg a csendet

New Jersey egyik fontos ékköve, a The Early November utoljára 2006-ban jelentkezett kiadvánnyal, az akkor megjelent három lemezes konceptalbum, a The Mother, the Mechanic, and the Path igaz nem ért fel a banda korai munkásságához, de kellően jó volt ahhoz, hogy méltó legyen a zenekar nevéhez. Sajnos ezután nem sokkal később, 2007-ben elváltak útjaik, s az Every Night’s Another Story című tételükkel – átmenetileg – el is búcsúztak rajongóiktól a Bamboozle fesztiválon New Jersey-ben. Sokáig nem is hallatták hangjukat a kialakult helyzetről, s végül a teljes közönytől való elszigetelődés elől menekülve a srácok 2009-ben egy félresikerült twitter üzenettel vezették félre rajongóikat, mely szerint egy ebéd mellett megbeszélve a kialakult nehézségeket, újraalakulnak. De ez valójában nem történt meg, amelynek okait azóta is a homály fedi, azonban az eset olyan hisztériát váltott ki az egykoron főként az emo leágazódásait játszó zenekar rajongóiból, hogy komolyan elgondolkoztak a lehetőségen, hogy újragondolják a történteket, s lehetőséget adnak a visszatérés megvalósulásának. Ez végül 2011 nyarán meg is valósult, s azóta hegeszik boszorkánykonyhájukban harmadik nagylemezüket, amelyről meg is érkeztek az első információk. A rajongóknak egészen júliusig kell várni, ugyanis az új anyag, az In Currents július 3-án fog megjelenni a rosterét jelentősen megújító Rise Records gondozásában. Itt bal oldalt meg is csodálhatjátok a borítót is, amely nem szégyelli bevallani, hogy milyen mértékben ihlették meg a ’90-es évek emo kiadványainak a grafikái.