Textures: új dal, aztán új lemezek

Négy év után új számmal jelentkezett a holland matekos progmetálos Textures. A zenekar ez évben egyszerre két anyagot is írni kezdett, ebből az első, a Phenotype 2016. február 5-én fog megjelenni a Nuclear Blastnél, ennek az első előzetes dala a most megjelent New Horizons. A második lemez, a Genotype egyetlen 45 perces dalból fog állni, ami közeli rokonságban áll a másik lemez anyagával, de egészen más kontextusba helyezi majd azt. Ez a csapat tervei szerint 2017 elején jelenhet meg. Az új lemezpáros lesz a Textures első felvétele Joe Tal gitárossal, aki 2013-ban csatlakozott a bandához az alapító Jochem Jacobs kiszállása után.

Ha a két lemezes koncepció nem keltette volna fel az érdeklődésed, majd a dal fel fogja, ezt garantáljuk:

textures-phenotype[1]