Terror: lemondták Randy Blythe miatt a cseh bulijukat

Ahogy arról már értesülhettetek, a cseh állam még mindig előzetes letartóztatásban tartja halált okozó testi sértés vádjával a Lamb of God frontemberét, Randy Blythe-ot, mivel az 2010-ben egy 19 éves rajongót rúgott le a színpadi emelvényről, aki belehalt a sérüléseibe. Az ügy nagy port kavart a tengerentúlon, különféle mozgalmak vették kezdetüket, és így értelemszerűen a Lamb of God is lemondta nyári turnéját, viszont amíg a következő két napban ítélet születik, a Terror bejelentést tett, miszerint Scott Vogel zenekara nem lép fel Csehországban augusztusi turnéja alatt. „A Terror lemondja az e havi cseh koncertjét. Úgy érezzük, kötelesek vagyunk kiállni Randy Blythe-ért. Úgy tűnik, ezt a helyzetet túl könnyen kezelik. Randy a Terrorhoz hasonlóan a punk és a hardcore gyökereiből jön. Kitartóan támogatja az undergroundot, ahogy a Terrort is – még a színpadra is feljött velem énekelni, mikor Richmondban együtt játszottunk. […] Nagyon szeretjük a cseh rajongóinkat, és jó bulijaink voltak itt, de muszáj szigorúan ragaszkodnunk („Stick Tight”, mint a daluk címe – a szerk.) Randy Blythe-hoz, ezért úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a koncertet. Zenekarként könnyen kerülhet bárki ilyen helyzetbe egy koncert során, és nem érezzük úgy, hogy a fellépés alatt működne, ha azt tettetjük, hogy mindez rendben van – hiszen nincs így. Ez nagyobb, mint egy címke, vagy egy okosan kitalált póló: közösségként kell tennünk valamit, és felszólalnunk. Szabaduljon Randy Blythe.” Ha még emlékeztek, ez az a turné, amely eredetileg Budapestre is eljutott volna engesztelésképp a tavaszi koncertlemondásért, ám erre sem került sor.