2022. szeptember 13.
Új klipes dalt mutatott be a nyíregyházi gyökerű A Király Halott zenekar. A Termék vagyok című szám a srácok elmondása szerint
a fiatal felnőttkorba való belépést, az ekkor érzett bizonytalanságot és az emberi értékek tárgyiasítást veszi szövege alapjául.
A zenekarnak ez az első olyan száma, amit már az idén csatlakozott Botos Gábor basszusgitárossal (ex-What On Earth, ex-Burning Dame) vettek fel. A videoklip készítéséhez ismét Zsoldos Dávidot hívták segítségül, aki mint operatőr és vágó járult hozzá a kliphez, a hanganyagot pedig Brucker Bence keverte és masterelte.
A Király Halott neve onnan is ismerős lehet, hogy egyrészt a 2020-as kislemezüket beválogattuk az az évi toplistánkba, idén tavasszal pedig ők voltak az AWS Emlékszem turnéjának előzenekara, ekkor Venyige Balázs frontember az AWS-t is kisegítette vendégénekesként esténként pár szám erejéig.
A zenekar következő koncertje szeptember 17-én lesz a Barba Negrában, a Road és a Down for Whatever előtt.
Fotó: Zsoldos Dávid