Tapadj hozzám, mint a karamell - dalolja új számában a Sleep Token
A múltkori Emergence után most befutott a Sleep Token új lemezének, a május 9-én megjelenő Even in Arcadiának a második ízelítője, a Caramel. Napjaink talán legfelkapottabb modern metalzenei produkciója ezt az albumot már egy tényleg minden szempontból nagy kiadónál, a Sony által birtokolt RCA-nál (SZA, Miley Cyrus, Avril Lavigne stb.) adja ki.
A titokzatos vezető, Vessel által vezényelt maszkos alternatív metalos brigád ezúttal is inkább rébuszokban és fejtörőkben kommunikál a dal mondandóját illetően a rajongóival (akik közül a legmegszállottabbak egyre inkább törik át a „szektás" jelzőhöz vezető ijesztő határt), habár ezúttal egy „halandó", történetesen egy metalos időjárásjelentő, Chris Michaels is besegített a dal promójába a maga módján. A dalszövegbe lényegében bármi belemagyarázható, de van egy olyan jelentéstartalma is, miszerint Vessel kilépne a zenekar lore-jéból és befelé tekintene inkább.
Zeneileg az elődjéhez képest ez egy jóval visszafogotabb tétel - mind kísérletezés, mind hossz szempontjából -, aminek refrénje természetesen az első pillanattól kezdve beleül az arra fogékonyak fülébe, és onnan többé ki nem lehet paterolni. A dal popos, r&b-s egészére aztán megint egy mélyre hangolt gitározós lezárás teszi fel a koronát, ahol a banda egészen a black metal határait súrolgatja.
2025 (is) elég nagy év lesz a Sleep Token számára: nemcsak az új lemez, de egy órák alatt teltházassá vált amerikai turné miatt is, illetve mivel odahaza az Egyesült Királyság legnagyobb rock/metal-fesztiválja, a Download headlinerei lesznek a Green Day és a Korn mellett. Ilyen lehetőség nem nagyon szokott alig tízéves zenekarok ölébe pottyanni, ami több, a fesztiválra látogató, vagy csak otthon, az internet előtt károgó egyént is kiakasztott, azonban Andy Copping főszervező úgy fogalmazott, hogy ez simán egy logikus lépés a zenekar rohamos tempóban nővekvő népszerűségét látva, és hogy:
A Slipknot, az Avenged Sevenfold, a Biffy Clyro és a Bring Me the Horizon után eljött a Sleep Token pillanata.