Sziget 2011: első nevek!

A Sziget Fesztivál szervezői az alábbi közleményt tették ki honlapjukon: „Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új szabadtéri helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metálcsapat mellett – az aktuális zenei trendek bemutatására is, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát – a megszokott helyen – idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!”

A fellépők nevét pedig ezúttal rendhagyó módon egy videóbejegyzésben tették közé a szervezők, amelyet alább tekinthettek meg:

Összefoglalva a következő bandák, akik eddig biztosan ott lesznek: Motörhead, Judas Priest, Flogging Molly, Rise Against, Smash Mouth, Gogol Bordello, Sonata Arctica, Hadouken!, The Chemical Brothers, The National, Pulp, Interpol. A teljes listát pedig ide kattintva tudjátok megtekinteni.

http://sziget.hu/fesztival/