Sum 41: 17 év után távozott a zenekar dobosa!

Stevo, a Sum 41 alapító dobosa, aki tizenhét éven át erősítette a zenekar kötelékét a mai nap folyamán bejelentette távozását. Nem volt túl bőbeszédű a facebookon közzétett elköszönés, de arra kifejezetten kitért a Steve Jocz néven született  zenész, hogy a turnézás milyen csodálatos élmény volt számára, ami messze elrepítette őket a régi próbatermükből, mely a szüleinek a pincéjében volt és bejárták szinte az egész világot. Aztán így folytatta: „Nagyon sok mindent volt szerencsém és lehetőségem megtapasztalni és látni és ezért igazán hálás vagyok. Szeretném megköszönni minden rajongóknak, hogy az elmúlt tizenhét esztendő valóra válhatott.” Játékát itt nézhetitek meg, de mi inkább ezzel a klasszikussal búcsúznánk tőle, hiszen itt nem csak dobolási képességét ismerhetjük meg: