Stray From The Path: a visszalépés oka

Ahogy egy hete megosztottuk veletek, a Stray From The Path sajnos kihagyni kényszerül majd a jövő márciusban esedékes Európa-turnéját, ahol a Norma Jean és a The Chariot vendégeként érkeztek volna többek között Budapestre is. A banda helyére a Dead And Divine ugrott be, és máig kellett várnunk arra, hogy a Sumerian üdvöskéje nyilatkozatot tegyen: „Rendben, nyilván sokan hallottátok már, hogy sajnálatos módon több ok miatt is le kell mondanunk a The Chariottal és a Norma Jeannel közös Európa-turnénkat. Még sosem kellett lemondanunk semmit sem, de a repülőjegyek megvásárlása és a turné kezdetének egyéb anyagi szükségletei mellett annyi szarság történt velünk ebben a hónapban, hogy az hihetetlen. Szívás, hogy anyagi alapon kell döntéseket hozni, de ez most tényleg nem lenne megvalósítható. Jelenleg is azon dolgozunk, hogy amint lehetőségünk lenne rá, Európába jöhessünk, és sajnálunk, ha csalódást kellett okoznunk a rajongóinknak, de szerencsére a Dead And Divine-nal lettünk helyettesítve, akik elég jó zenét játszanak.” A valósághoz nyilván hozzátartozik az is, hogy (ahogy azt a Facebook-oldalunkon is megosztottuk Veletek) a zenekarnak felborult a turnébusza, és feltehetően ez is elég anyagi kár volt ahhoz, hogy lelombozódjanak a srácok. A januárban stúdióba vonuló Norma Jean turnéja március 9-én jut el a Dürer Kertbe.