Stereochrist – őszi koncerthegyek

Stereochrist hírek egyenest a zenekartól:
‘Egyre inkább úgy tűnik,hogy szerettek minket, mi pedig cserébe jó sokat muzsikálunk nektek, és látánk,hogy ez így jó! Ím az őszi koncerthegyek:

A kifejezetten jól sikerült Szigetes móka után az augusztus 31-i Antiparádén, a Kék Yukban zárjuk a nyarat. Ez egy amolyan southern metálfeszt lesz, két színpadon kilenc zenekarral! Majd szeptember 19-én a Candelmass előzenekaraként lépünk föl az A38-on, amire tőlünk is rendelhettek jegyet, egy picit olcsóbban, részletek a honlapon. Októberben a Tesstimony és az Embers rettenetesen rock n’ roll férfizenekarokkal turnézunk itthon, közben pedig, a hónap elején vendégül látjuk a szívtipró, olasz Zippo-t! Legutóbb mikor két koncertet adtak Budapesten, a VL45 jóvoltából, elég sokan lehettünk tanúi, hogy úgy játszanak stonert, ahogy itthon ritkán látni. Szerencsére akkor megittunk egy-két szeszt, és elég gyorsan artikulálatlan szeretetbe estünk velük. Így alakult, hogy csere üdültetjük egymást, tehát október elején ők jönnek ide, lesz három koncert itt-ott, november elején meg mi megyünk ki,Totti, ravioli!

Feléledt romjaiból a szegedi Városi Rock Klub! Hallelúja! Végre újra hazatérünk!

Pontos dátumokért irány honlapunk, ahol ráadásul ismét vannak új videók és képek, és a fórumot továbbra se használjátok!’

http://www.stereochrist.com/