Stereochrist hírek

Stereochrist hírlevél, azaz:
Íme pár jó hír az ólból, és tájáról: Játszunk a Szigeten! Nem lenne ez olyan nagy hír igaz, de hát a hozzánk hasonló zenekaroknak évről évre meg kell küzdeni a fesztiválokért, és az utolsó pillanatig semmi sem biztos. Úgy látszik, van valamiféle két éves ciklus, és most épp a szűkösebb esztendő köszöntött be, amiben a manna a Szigetes buli, 12-én, a Satyricon napján, többek közt Sunday Fury társaságában!

Ehhez a fellépéshez is kapcsolódik még egy hír, mégpedig Dávid vendégszereplése a júliusban megjelenő, Gospel of Judas című Tesstimony albumon. Két dalról van szó, ezeket július 14-én a Kultiplexben, a lemezbemutatón hallhatjátok először, és természetesen a Szigeten is, mivel, épp úgy esett, hogy utánunk játszanak, ollé!

A honlapunk (http://www.stereochrist.com) is frissült, képekkel a Doom Shall Rise-os kirándulásunkról (egy szép adagot a koncertek menüpont alatt is találtok), és a Flag of Doom buliról, amiről ráadásul két klip is felkerült a média szekcióba, illetve a youtube-on is megnézhetitek itt!
És hogy ne lankadjatok: tervezünk némi lemezmegjelenést is, erről majd később!

Dobos barátaink, pedig most figyeljetek: Gazsi eladja Magnum cuccát, kezdőknek tökéletes, ráadásul emberi áron. Akit érdekel, a cudipurci@freemail.hu címre írjon.
Gazsinak van egy másik zenekara is! Nézzétek meg itt:
[link] />

A következő koncertünk, pedig július 7. Székelyföld, Rockmaraton, addig nem iszunk!

Ősszel a Tesstimony és az Embers zenekarok társaságában járjuk az országot, amikor meg nem velük, akkor az olasz
(értsd: szép kreolbőrű, jóképű, álomférfiak. a mérleg másik nyelvén meg ugye a dagadt, szőrös, morcos, és magyar férfiak (mi ugye) s lőn egyensúly.) Zippo zenekarral, és mikor tudjuk, a Sunday Fury-vel is.

Koncert dátumokért a honlapunk koncert menüpontját látogatjátok már évek óta.

A viszontlátásra.
Stereoguys