Soulfly: mindent a kilencedik nagylemezről!

A Soulfly nem úgy tűnik, hogy valaha is le fog állni. Olyannyira termékeny, hogy a tavalyi Enslaved után most ismét új anyag érkezik Max Cavalera csapatától, ami a korábbi két éves szünet után kifejezetten sietősnek számít. Azonban, hogy hogy sikerült az anyag azt a ti tisztetek lesz majd eldönteni. A tíz új szerzeményt és két bónusz dalt (így a már megszokott self-titled kilencedik részét) tartalmazó anyag Savages címmel fog megérkezni a október negyedikén a boltok polcaira. A Nuclear Blast gondozásában megjelenő anyag felett a már jól ismert hangzásmester Terry Date atyáskodott, akinek legutóbbi munkája pont az utolsó Bring Me the Horizon anyag volt. Max részint ezzel, részint a vendégsereggel (mindjárt felsoroljuk), továbbá új dobosukkal a húsz esztendős Zyon Cavalerával, a mester fiával kívánta a Soulfly körülötti állóvizet az átlagosnál kicsit jobban megkavarni. Természetesen másik gyermekét, Igort sem kívánta elfelejteni, aki a Bloodshed című dalban hallatja hangját. És kik a vendégszereplők? Először is az imént említett Igor, Jamie Hanks az I Declare Warból, Neil Fallon a legendás Clutch soraiból, a csapat basszusgitárosa Tony Campos is kipróbálta magát és nem utolsó sorban Mitch Harris a Napalm Death-ből. Az illusztris névsor mellé megérkezett a borító, a dalsorrend és a legújabb dal is, a már fent említett Bloodshed, Max fiának, Igornak a közreműködésével (a két stúdióvideóról nem is beszélve).

01. Bloodshed (km. Igor Cavalera)
02. Cannibal Holocaust
03. Fallen (km. Jamie Hanks)
04. Ayatollah Of Rock ‘N’ Rolla (km. Neil Fallon)
05. Master Of Savagery
06. Spiral
07. This Is Violence
08. K.C.S. (km. Mitch Harris)
09. El Comegente (mk. Tony Campos)
10. Soulfliktion
11. Fuck Reality (bónusz)
12. Soulfly IX (bónusz)