Sötét dallal vezeti fel közelgő kislemezét az AFI

December 7-én The Missing Man címmel érkezik az AFI új kislemeze, melyről egy friss dal, a Get Dark már meg is hallgatható. A banda gitárosa, Jade Puget így nyilatkozott a megjelenéssel kapcsolatban:

A Get Darkkal valami kicsit nyersebbet akartam csinálni. Igazából nagyrészt azokat a vokálsávokat használtam fel hozzá, amikor Davey legelőször felénekelte a dalt, és néhány gitársáv is még a dal megírásakor készült. Maga a dal arra épül, ahogy verzék szellős és egyszerű dobritmusából és gitárrifjéből kibontakozik az a nagy, himnusz-szerű refrén.

Hasonlóképp egyfajta nyersség jellemzi az egész EP hangulatát is. Úgy érzem, könnyű dolog kiadni pár simára polírozott dalt, de megtalálni azt a vékony vonalat a stúdióminőség és az élő hangzás között, az már nehezebb tud lenni. Imádtunk ezen dolgozni, és alig várjuk, hogy mindenki hallhassa.