Slipknot: jön Sid szólólemeze

Igen frappáns módon Sid címmel jelenik majd meg jövő héten, szeptember 13-án a Slipknot DJ-jének, Sid Wilsonnak (vagy más néven DJ Starscreamnek) bemutatkozó szólóanyaga az iTunes és az Amazon kínálatában, már amit nem ‘Üstökösként, hanem saját neve alatt ad ki. A lemezt Ross Robinson (Slipknot, Korn, Limp Bizkit) és Tobias Lindell (Europe) keverte, míg a maszterizálás a popszakmában elismert Chris Gehringerre (Cee-Lo Green, Rihanna) várt. A dalcsokor igazi érdekessége azon túlmenően, hogy minden dalt Sid írt, producelt és rögzített, az, hogy ez lesz az első alkalom, amikor a nulladik számú bohóc mikrofon mögé áll, és hangjával is emeli az eklektikusnak hirdetett anyag színvonalát, ami műfajilag igen sokszínűnek ígérkezik a DJ saját bevallása szerint is. Az anyaggal együtt szeptember 13-án jelenik meg az első kislemez is, a Nervous Central, míg a Paul Gray halála előtt öt évvel írt Flat Lace váratni fog magára. Ezzel a dalcsokorral azonban nem elégszik meg a Ratface-ként is emlegetett bohóc, hiszen feltehetően hamarosan elkészül a korábban megígért The Miami Vice Sound Crack című EP is, ami kizárólag új dalokat fog tartalmazni.