Slayer: kitették az ausztrál turnéról Dave Lombardót!

Nemrég jött a hír, hogy a thrash metal alapzenekara, a Slayer ügyvédeken keresztül tudatta Dave Lombardo dobossal (és alapító taggal), hogy nélküle lépnek fel Ausztráliában. Az ügy hátterében az állt, hogy a tavalyi év végén a zenész kiszámolta (miután szinte semennyi pénzt nem kapott a koncertezésért), hogy a Slayer turnéiból származó bevételek 90%-a megy el a költségek fedezésére, és mindössze 10% jut a négy tagnak, amin Lombardo változtatni akart. Egy új üzleti modellt vezetett elő a bandának, de a gitáros Kerry King nem kért a dologból, és a vita odáig fajult, hogy King közölte, ha tovább akadékoskodik a dobos, akkor kiteszik a csapat közelgő ausztrál turnéjáról. Úgy tűnik, Dave nem hagyta annyiban a dolgot, ugyanis a Slayer ügyvédei ma közölték vele, hogy a koncerteken már nem ő ül majd a dobok mögött. A helyettese egyelőre Jon Dette (aki anno Bostaph helyére is beugrott még a ’90-es években, de összeveszett a tagokkal), de azt még nem tudni, hogy ki játszik majd velük Tokajban a Hegyalja Fesztiválon (vagy hogy ki dobolja fel az új lemezt). A rajongók egy része felháborodva fogadta a hírt, százával sorakoznak a gyűlölködő kommentek a csapat Facebook-oldalán, a Slayer és az American Records pedig közleményt adott ki, mely szerint az egész a dobos hibája, mivel túl későn állt elő „követeléseivel”. Lombardo és a zenekar útjai nem először válnak külön (még ha most nem is beszélhetünk kilépésről egyelőre): 1986-ban szintén pénzügyi okokból távozott, de pár hónappal később ismét csatlakozott a bandához, 1992-ben azonban gyermeke születése és személyes viták miatti kilépése tíz évre megbontotta az alapító négyest (ekkor Terry Bostaph helyettesítette). A 2002-től ismét tagnak számító dobos számos projektben volt érdekelt az évek során, lentebb megtalálhattok ezektől néhány dalt.