Skindred is lesz a Fezenen

1937088_1034359189943814_8726019833518313181_n[1]

Az angol ragga metalos Skindred érkezésének bejelentésével ma teljessé vált a székesfehérvári Fezen fesztivál rock/metal nagyszínpados fellépőlistája. Benji Webbe és zenekara rendszeres vendég a hazai színpadokon, legutóbb tavaly nyáron nyomtak egy besztof-jellegű bulit a Budapest Parkban, ám azóta októberben megjelent a banda hatodik nagylemeze, a Volume is. Ennek az anyagnak a novemberi budapesti bemutató bulija viszont elmaradt, így a hazai közönség végül augusztus 3-án Székesfehérváron hallhatja majd először élőben az új lemez nótáit.

993567_1034359483277118_5617246470730819355_n[1]A fesztivál a tavalyi nézőcsúcs után döntött úgy, hogy 2016-ban két külön nagyszínpadot állítanak a keményebb és a lazább hangzásoknak szentelve – így lehetséges az, hogy az eddig elsősorban rockfesztiválként számon tartott rendezvényen idén olyan előadók is megfordulnak majd, mint a Faithless, az Infected Mushroom vagy Dub FX, miközben a rock/metal nagyszínpad a jobboldalt látható programmal várja a fesztiválozókat.

A Fezen idén nem csak zenei irányzatban, de fizikailag is kifordul önmagából, hiszen a kültéri színpadoknak otthont adó terület és a kemping helyet cserélnek egymással, a jobb helykihasználás nevében. A két nagyszínpad mellett lesz egy kizárólag hazai fellépőkre szabott sátor is, és szokás szerint a Fezen Klub kapuin belül is zajlanak majd a bulik – ezek programja később derül ki.