Sigur Rós: még idén új nagylemez!

A poszt-rockot ambienttel és dream poppal keverő Sigur Rós tegnap jelentette meg háromszámos új EP-jét, a Brennisteinnt, de az izlandi zenekar itt nem áll le: a tavaly megjelent (és mondhatni a nemzetközi szaksajtóban felemás kritikákat kapott) Valtarit egy újabb sorlemezzel kívánják megfejelni, amely igencsak meglepő, hiszen voltak olyan pletykák, hogy Jón Þór Birgisson (avagy Jónsi) alkotói válsága parkolópályára teheti a poszt-rock sztárzenekart, de ehhez képest a valóság az, hogy az elmúlt két év a Sigur Rós legterményekebb „pillanatai” közé fog bevonulni a csapat történetébe. Az új soralbum címe Kveikur, amely az első olyan lemez lesz, amelyen mindössze hárman vállaltak szerepet, ugyanis a multi-instrumentalista Kjartan Sveinsson elhagyta a sokak által csak „dream rock”-nak címkézett zenekart. A Kveikurról annyit tudni, hogy sokkal „agresszívabb” kiadvány lesz, mint az eddigiek és június 17-én fog megjelenni világszerte az izlandiak új kiadója, az XL Recordings gondozásában, az USA területén történő terjesztésig egy napot kell pluszban várni odaát a rajongóknak. Érdekesség, hogy hiába nyert negatívabb fogadtatást a Valtari, így is az egyetlen albumuk, amely Billboard-listán a top 10-be jutott, s a mai napig hozzávetőlegesen 74.000 kópiával szerénykedik a diszkográfiában (a csúcstartó a 2002-es ( ) kb. 332,000 darabbal). Ezért a gyors tempót mi nem csak a gazdag alkotói hónapoknak, de egyben a friss kiadó sürgetésének is betudjuk. A júniusban érkező, immáron hetedik nagylemezhez oldalt megnézhetitek a borítót, alant elolvashatjátok az anyagon várható dalok listáját, valamint belehallgathattok és meg is nézhettek egy új dalt, amelyre Andrew Huang forgatott videóklipet:

01. Brennisteinn
02. Hrafntinna
03. Isjaki
04. Yfirbord
05. Stormur
06. Kveikur
07. Rafstraumur
08. Blapradur
09. Var