Shai Hulud: Chad Gilbert visszatér!

Bizonyára többen is értesültetek arról, hogy idén ünnepli működésének 25. évfordulóját a Connecticutban alapított, majd Kaliforniába átszékelt hardcore/punk kiadó, a méltán legendás Revelation Records, amely alapjaiban határozta meg a műfaj első két évtizedét. A színtér egyik legmeghatározóbb szervezőereje pedig nem is aprózza el az emlékezést, így júniusban négy koncertet szerveztek a pomonai Glasshouse-ba, amelyek mind különlegesek lesznek: az első estén az Into Another, a(z eredeti felállású) Ignite, a Gameface, az In My Eyes és a Kiss It Goodbye áll össze ismét, a másodikon a Youth Of Today, a Gorilla Biscuits, a Sick Of It All, a Bold, a Supertouch és a Shai Hulud váltja egymást a színpadon, majd a harmadik estén a Supertouch és a Bold helyén a No For An Answer és az Underdog lép fel, míg az utolsó estén a Statue mellett az előző három koncert legmeghatározóbb fellépői emlékeztetik közönségüket a műfaj szebb időszakára (lásd a mellékelt flyert). Ennek jegyében két koncertet vállalt be a Shai Hulud is, akik az alábbi bulikra eredeti énekesükkel, Chad Gilberttel fognak kiállni. A New Found Glory frontembere, aki producerként is elismertté vált az utóbbi években, a zenekar legmeghatározóbb lemezeit énekelte fel a kilencvenes években (bár alkalmasint később is beugrott a zenekarba egy-egy koncert vagy dal erejéig), így biztosak lehetünk abban, hogy a szett is kizárólag az 1998-ig megjelent kiadványokra fog összpontosítani. A négy koncert közül kettőre már minden jegy elkelt, ám reménykedjünk, hogy az eseményeket a kiadó rögzíti is, hogy mindenki láthassa a bulikat.

httpv://www.youtube.com/watch?v=ddNEGGbJefs