2022. június 30.
Ahhoz képest, hogy csak 2016-ban alakult, már harmadik nagylemezének kiadására készül a portugál Gaerea. A maszkos blackerek életművének legújabb fejezete Mirage címmel és a maga kilenc dalával szeptember 23-án érkezik majd a Season of Mistnél. A lemez két évvel követi elődjét, a nagy sikerű Limbót (aminek az albumstreamjét konkrétan mozdulatlanul ülte/állta végig a tagság). Az új anyag stúdiómunkáiért Miguel Tereso, a Demigod Recordings (Analepsy, Organectomy, Waking the Cadaver) feje felelt.
Az anonim banda már be is mutatta a lemez első ízelítőjét, ami a Salve címet viseli. A zenekar úgy írta körbe a dalt, mint gyötrelmes utazás az örvény mélyébe, egy égő hintó, amely a mentális katarzis felé tart, illetve vérző holttestekben csapdába esett, végtelenül fulladozó suttogás. Magyarán olyan black metalos. A dalhoz klip is készült, ami sima imidzsvideó, de legalább baromira jól működnek a sötét, a vörös és az arany árnyalatok váltakozásai. Odalent meg is csodálható az öt és fél perces opusz, előtte pedig még egy dallistát is bedobunk: