Rockmaraton: jön a Veil of Maya is!

Ahogy arról már értesülhettetek, Pécs városa megmentette a Rockmaraton intézményét, így a malomvölgyi fesztivál 2013-ban is megrendezésre kerül június 24. és 30. között. Akik már most elkezdték karikázgatni a fesztiválok időpontját, észrevehetik, hogy ez egybevág a Hegyaljával és az EFOTT-tal is, az időpont változásának oka pedig a “Trafik-törvény”, amely júliustól korlátozza a dohányáruk forgalmazását, ezzel pedig kiesne a rendezvény egyik főszponzora. Idő közben már bejelentődtek az első nevek a rendezvényre, oldalunk olvasói pedig bizonyára a Sick of It Allnak, valamint a Veil of Mayának örülhetnek, ám ugyanígy kiemelnénk, hogy a rendezvényen a Marduk és az Evergrey is színpadra állnak majd. A bérletek elővétele a mai naptól vette kezdetét 6990 forintos áron, ezek után pedig csak egyetlen kérdésetek maradhat: lesz-e jövőre NuSkull Pit? A válaszunk pedig az, hogy igen, de várjátok ki a végét, mert még jövünk majd pár meglepetéssel, ahogy a fesztivál is, ugyanis várhattok még legalább egy hardcore-fellépőt, és legalább egy olyan zenekar, amely a kurrens palettán előkelő helyet foglal el!