Rockmaraton Fesztivál: fellépnél a sátrunkban?

Ahogy decemberben már felvázoltuk, az idei Rockmaratonon is jelen leszünk majd saját színpadunkkal, ami immáron nagyobb területen, és igen, színpaddal vár majd Benneteket, ám a hangulat ismét adott lesz, hiszen a NuSkull Pitben nincs helye kordonnak. A fesztivál lelkes Facebook-követői már összerakhatták könnyen a hétfői programunkat, elvégre a nap, valamint a színpadunk főzenekarára már lezárultak a szavazások – bár akkor még nem sejthettétek, hogy a legtöbb lájkot kapó After The Burial nálunk ad majd koncertet, így testközelből lehet majd átélni a djentes kitartásokat és a kegyetlen breakdownokat, aznap pedig többek között a friss nagylemezét író The Southern Oracle, a jelenleg új EP-jén dolgozó Till We Drop és a The Banished fogja megalapozni a hangulatot. A további nevekről időben tájékoztatunk Benneteket, de abban biztosak lehettek, hogy a programunk igyekszik reprezentatív lenni, és idén főképp a hazai zenekarokat helyezzük előtérbe, ám ettől függetlenül ha minden jól alakul, nem az After The Burial lesz a NSKxPIT egyetlen külföldi vendége. És ahogy tavalyról emlékezhettek (beszámolónkat itt és itt olvashatod), egy válogatáslemezzel és egy szavazással tudtunk két helyet felkínálni a színpadunkon. Mivel idén főképp az áprilisi Will You Rewrite History With Us?-szal foglalatoskodunk, ezért az év első felében nem tudunk sort keríteni arra, hogy a GATQ-válogatáslemezek tavasszal folytatódhassanak, ugyanakkor a Facebook-oldalunkon keresztül így is bejuttathattok egy zenekart a színpadunkra. És hogy mit kell tennetek? Küldj egy e-mailt a balidavid.cep@gmail.com címre NSKxPIT tárggyal, a levélben pedig a neved mellett szerepeljen a zenakarod neve, és lehetőség szerint egy Facebook link is. A jelentkezés 2013. február 6-án, délben indul (az előbb küldött leveleket nem fogadjuk el), és egy hetetek van elküldeni a mailt, tehát február 13-án, délig várjuk az üzeneteteket (a később küldött leveleket hasonlóképp ignoráljuk). Ezt követően a jelentkezők neveiből – akiket itt is közzé teszünk – indítjuk el a Facebook-szavazást, ami két héten át fog tartani, ám erről még később írunk. Addig is kövesd a Rockmaratont a Facebookon, és várunk a ‘pitben!