Rockmaraton: elindult a Facebook-szavazásunk!

Ahogy arra nemrég felhívtuk a figyelmeteket, a mai napon vette kezdetét a Guns Are Too Quick-válogatáslemezre való jelentkezés mellett a Facebook-szavazásunk is, ahol a következő két hétben dönthetitek el, hogy melyik zenekart látnátok szívesen a Rockmaratonon felállítandó NuSkull-pitben. A szavazást az alábbi linken érheted el, a győztest pedig két hét múlva, április 16-án este nyolckor hirdetjük ki. Értelemszerűen az a banda nyer jogosultságot a fellépésre, amelyik a legtöbb szavazatot kapja tőletek. Ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmeteket a Facebook sajátos visszacsapására: mivel tíznél több zenekartól kaptunk előzetesen jelentkezést (amit az előzetes értesítés jegyében nemcsak kértünk, hanem lényegében a jelentkezés kritériuma is volt), ezért csak úgy tudtuk létrehozni a szavazást, hogy a nagyszámú opció tükrében elvileg mindenki hozzáadhat egy zenekart. Ezeket a jelöléseket azonban nem vesszük figyelembe a végeredmény kihirdetése során, mivel így nemcsak követhetetlenné válna, hogy ki-mikor regisztrál a zenekarával, hanem szemen köpnénk azokat a bandákat is, akik a felhívásnak eleget téve valóban előzetesen jelentkeztek. Ennek értelmében a következő jelentkezők közül fog kikerülni a szavazás győztese: Another Dawn Comes, Behind My Mind, Diary Of My Hate, Dolor, Dryvia, Game Misconduct, Hanoi, HopeToBelieve, Idea Implant, Implosion, Limbless, My Promise, Nadir, Octahed, Radiowaves, Redneck Zömbiez, Sculpsit, Stubborn, Téveszme, The Citadel, The Nick Rivers, Toscrew. A többiek hozzáadása a végeredmény szempontjából érvénytelen. Nekik azt javasolnánk, hogy még így is jelentkezhetnek a válogatáslemezre, ahol a fentebb linkelt kiírás tükrében hasonlóképp egy helyet adunk át a legjobb dal szerzőjének, és emellett elnézést kérünk a logisztikai hibáért.