2013. október 24.
2014. január 11-én adja utolsó koncertjét a Reflected olyan zenekarok oldalán, mint a Nonverse, a Szükségállapot, a Have No Clue és a Timebomb. Az ingyenes eseménynek a Dürer Kert ad otthont, mi pedig a srácok búcsú üzenetét adjuk ki, mely választ ad minden kérdésre és leír mindent, amit ilyenkor le lehet. „Fájó szívvel ugyan, de Januárban az utolsó koncertünkre készülünk , amivel elbúcsúzunk Tőletek. A Reflected története 2003 szeptemberére nyúlik vissza, amikor Rádi Gabi felment Gergőhöz a basszusgitárjával, és Blink-182, valamint NoFX feldolgozásokat kezdtek játszani. Ezután csatlakozott Pálmai Zsolti a doboknál, és úgy gondoltuk:” hé, ez tök jó, ilyen zenéket mi is tudnánk csinálni”. Azóta rengeteg kalandon vagyunk túl. Voltak akiket elsodort tőlünk ez a 10 év, voltak akiket hozzánk fújt a szél: Vőfély Bence, Kocsis Kornél, Kováts Marci, Sugár Andor, Skolák Peti – valamennyien ott voltak velünk a színpadon hosszabb-rövidebb ideig. Turnéztunk a Macskanadrággal, a Nemmindeggyel, egymásra találtunk testvérzenekarainkkal, a Szükségállapottal és a Fekete Tevével. Megadatott nekünk, hogy gyerekkori bálványaink, az Ignite, a NoFX, valamint a No use for a Name előtt játszunk. A Paradise Found című lemezünk napvilágot látott Japánban és az USA-ban is. Sokat reméltünk ettől a szerencsénktől, de sajnos pénz híján és a magyar média teljes érdektelensége mellett ez a szál itt megfeneklett. Helyette megismerkedtünk francia és német barátainkkal az Oxygéne-nel, a Les Trois Fromages-zsal, és a My favorite Weaponnel. Végigmentünk Európán repülővel, majd autóval, aztán kisbusszal. Játszottunk tengerészkocsmában egy halászkikötőben, apró szigeten a csillagok alatt, gyönyörű középkori német városokban, illetve fesztiválon több ezres tömeg előtt. Felléptünk itthon is füstös klubokban, nagyobb színpadokon, késdobálós helyeken áramütést kapva, vagy épp snowboard versenyen a hóban. Ezek azok az élmények, amiért megérte elkezdeni. Mégis elfáradtunk. Tudjátok, sohasem követtünk semmilyen irányt, azt csináltuk ami nekünk tetszett. Mindent saját magunk csináltunk pár jóbarát segítségével, a saját kuporgatott pénzünkből, a saját szabadidőnkben, a saját energiánkból. Így visszatekintve erre borzasztó büszkék vagyunk, hiszen 10 éven át őszintén adhattunk ki mindent a kezünkből. Ezzel viszont együtt jár, hogy menedzsment nélkül csak egyszer-kétszer jutottunk be fesztiválokra, rádiókba, senki sem ragsztotta ránk “menő” matricát. A legtöbb városba már egyszerűen ráfizetéses lemenni, a bevétel gyakran nem fedezi az útiköltséget sem, és az ostor mindig a zenekaron csattan; kockázat és felelősség egyaránt. Megszakad a szívünk, mert legszívesebben minden hétvégén játszanánk nektek, de ez már nem fenntartható. Magyarázhatjuk az élőzene haldoklásával, a válsággal, az internetes információáradattal, a más-más divathullámokkal, vagy a kapcsolatok és csókosok teljes hiányával; de az is lehet, hogy csak simán szarok voltunk. Ez persze most már nem számít, nem érdekel, mert ezt a 10 évet, az élményeket amit nyújtott, és a barátokat akikkel összehozott egyikünk sem cserélné el semmire. Egy szó, mint száz, nagyon köszönjük mindenkinek aki segített minket, köszönünk minden buliszervezést, bátorító beszélgetést, póló és CD vásárlást, letöltést, lájkot, kommentet, megosztást, köszönjük a türelmet a stúdiókban, a hitet a dalokban, bennünk, a videókat, artworköket, koncertplakátokat, a piákat, az együtt töltött estéket. Ezek nélkül valószínűleg már rég feladtuk volna. Most még egyszer utoljára színpadra áll mindenki aki ebben a történetben szerepet kapott, és előássuk a jelentősebb dalokat amik az utunkat kövezték. Akinek bármilyen élménye kötődik hozzánk, jelentenek akármit is a dalaink, szövegeink, az jöjjön, és énekeje velünk őket még egyszer, utoljára.” Mi az alábbi a kezdeti időket idéző dalukkal és egy újabb komolyan keletű párjával búcsúzunk a srácoktól és kívánunk nekik sok sikert!
