Queens of the Stone Age: új dal!

Hosszas (majdnem pontosan hatéves) várakozás után június 4-én jelenik majd meg a Queens of the Stone Age hatodik sorlemeze …Like Clockwork címmel, a mai nap folyamán pedig a kaliforniai stoner rockbanda közzé is tette az első dalt az albumról, melyet My God Is the Sun névre kereszteltek. A közönség 2008 óta vár az új anyagra, mely a zenekar történetében minden eddiginél hosszabb lemezközti szünet után jelenik majd meg – persze a Josh Homme rajongók azért annyira nem panaszkodhattak (tavaly az End of Watch soundtrackjére írt egy remek dalt, valamint a nemrég megjelent Sound City lemezen is vendégszerepel). Az album a Matadornál fog megjelenni, és három dobost is hallhatunk majd rajta: a felvételek kezdete után kilépett Joey Castillót (a fenti képen még ő van), a besegítő Dave Grohlt, valamint az új tag Jon Theodore-t (ex-Mars Volta). Ezzel nem ér véget a vendégzenészek sora: felbukkan majd rajta az Arctic Monkeys énekese, Alex Turner (Homme volt az utolsó lemezük producere), James Lavelle az UNKLE-ből, Trent Reznor (Nine Inch Nails), Jake Shears (Scissor Sisters), Brody Dalle (The Distillers, egyébként Homme felesége), Elton John, illetve hallhatjuk majd zenélni a korábbi tag Mark Lanegant, Alain Johannest és Nick Oliverit is. Az új dal a Lollapollooza fesztiválon debütált Brazíliában, de a magyar közönség is biztosan hallhatja majd, hiszen fellépnek az idei VOLT fesztiválon.