Pengeéles böllérkések akcióban – Megjelent a Mudi bemutatkozó kislemeze

Az már jó pár éve világossá vált, hogy itthon a stoner az egyik olyan műfaj, mely a legtöbb minőségi produkciót termeli ki magából. Ennek megfelelően évről-évre felbukkannak új, ígéretes zenekarok, és könnyedén hozzák a stílus alapvető elvárásait. Így mutatkozik be a fővárosi Mudi is, akik a napokban mutatták be első kislemezüket. A srácok Animalism című zenei disznóvágása az alapvető súlyos húzások vonalán közeledik, de nem mentes a sludge-dagonyától és a funkys, metalos böllérkedéstől sem. A zenekar történetéről a banda gitárosa, Kovács Péter mesélt:

A Mudi genezise még 2018 tavaszára tehető, amikor a kutyának még csak három lába volt, trióban működtünk, instrumentálisan. Ebből a formációból egyedül én maradtam meg, a jelenlegi felállás 2019 tavaszára állt össze. Ekkor kezdtünk el komolyabban dalokat írni-összerakni. A tagok javarészt hasonló zenei érdeklődéssel rendelkeznek, nagy az átfedés.

A zenekar nevét elsősorban a lelkivilágunk talajából gyökereztetjük, tehát sárból. Végül mégis ezt a jó magyar pásztorkutyát választottuk, hátha elhiszik, hogy a népnemzeti frontot képviseljük. A dalok zenei részét legtöbbször hozott ötletekből gyúrjuk össze, szigorúan ablaktalan és levegőtlen próbateremben. Van saját fizetőeszközünk: a Riff. Betenni bármelyik fiókba vétek volna, akad itt stoner-mellúszás, sludge-fetrengés, funkys lődörgés, de nem ritka, hogy páratlanul disszonánskodunk a Tool védjegye szerint. A szöveget mindenki írja, kis kivételtől eltekintve szinte már mindenki rakott bele egy-két betűt vagy írásjelet. A dalok szövegileg elsősorban éntépések, agymenések a disznóvágások és éjjeli pecázások kontextusában.

A bemutatkozó anyagunkat a Revolver Sound Studióban vettük fel Ferencz Zsoltnál, és a tárnoki Korossy-Khayll Gergő keverte meg a nagyszerű IndieBandi Hangstudióban. Van egy kedves barátunk, Farkas Zénó Rolf, aki pedig a teljes arculatunkért volt felelős.

A bandát legközelebb január 11-én lehet elcsípni az Analog Music Hallban, további infók az eseménynél.