2014. február 10.
Azt hiszem mindenki észrevette, hogy az utóbbi időszakban a korábbi aktivitástól eltérően az Our Youth háza táján érezhető módon elcsendesedtek a dolgok, aminek meg volt az oka. Béky Patrikot, a csapat frontemberét (ugye párhuzamosan Meet Me Midway és anno sCoolPhoto) Franciaország fővárosba, Párizsba szólította a sors és ennek megfelelően ott kezdett új életet. A csapat többi tagja viszont nem állhatott meg, ezért egy új énekes keresésébe fogtak, de szerencséjükre nem is kellett messzire menniük, hiszen Edu, Ati és Joci a HopeTheLast révén már jól ismerte a később az Aetriganben is éneklő (és leginkább ott híressé vált) Kis Péter Gábrielt, aki tegnap óta hivatalosan is a zenekar új frontembere. Az Aetrigan váratlan és rendkívül szomorú befejezése kapcsán joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi történt, hogy-hogy visszatér Peti? A válasz pedig egyszerű és örömteli: miután szívbillentyű-problémája nem terhelődhet további aktív zenéléssel 2012 tavaszán feloszlott az Aetrigan, hiszen akkor még nem lehetett megműteni sem az énekest. Most novemberben azonban egy sikeres műtét után ismét visszatérhet a színpadra, hogy ezúttal már az Our Youth élén (is) bizonyítson. A kérdést pedig, hogy vajon az Aetrigant is újra színpadra viszik már neki kell feltennetek, ugyanis hamarosan koncertbejelentések sokasága és egy új EP is érkezik az OY srácoktól. Sok sikert kívánunk! Ja és, hogy mire számítsunk? Keverjük össze ezt ezzel! Ti mit vártok az új felállástól, mit szóltok hozzá?