Öt év után holnap újra Budapesten a Born of Osiris

bornofosiris20151

A modern, technikás és progresszív death metalból illetve deathcore-ból kinőtt műfaj egyik legfontosabb idei bulijára kerül sor holnap a Dürer Kertben, a Sumerian Alliance 2016 fedőnevű turné hazai állomásán. A promóter Phoenix Music ma este jelentette be, hogy a buli az előzetesen meghirdetettekkel ellentétben végül nem a Dürer 041-es termében, hanem a nagyteremben lesz megtartva, így a helyszínen is bőséggel jut majd jegy az érkezőknek.

A headliner Born of Osiris másodszor érkezik Budapestre: a „Sumeriancore”-hangzás egyik éllovasa öt évvel ezelőtt még a Darkest Hour és a Protest the Hero vendégeként járt nálunk, három albummal később azonban már főattrakcióként játszanak a Dürerben. A kiadótárs Veil of Maya az utóbbi években többször is megjárta az országot, legutóbb másfél éve az A38-on játszottak, ahol már a 2014-ben csatlakozott Lukas Magyar énekes is bemutatkozhatott névadóföldje közönsége előtt, a vele készült Matriarch albummal azonban most először lép fel nálunk a zenekar. A Los Angeles-i Volumes a tavaly ősszel elmaradt hazai debütálását pótolja ezen a bulin, az azóta eltelt időben pedig ők is énekest váltottak: az alapító Michael Barr helyét néhány alkalmi kisegítő (köztük a Born of Osiris szintise, Joe Buras) után az egykori Bury Your Dead-es Myke Terry vette át. Az estét a modern technikás death metal-színtér egyik kultkedvence, a Black Crown Initiate nyitja, akik szintén először járnak Magyarországon, és alig néhány hónapja megjelent második nagylemezükkel, a Selves We Cannot Forgive-vel érkeznek hozzánk.