#Hírek
december 10.
2018. szeptember 3.
Még az idén újra színpadra áll a Blind Myself. A kétezres évek hazai metálszínterének meghatározó zenekara bő két évtizedes működés után 2016-ban búcsúzott el a közönségtől, bár azt már a feloszláskor sem titkolták, hogy benne van a pakliban, hogy időnként egy-egy kiemelt bulira újra összeálljanak majd. Erre pedig kereken kettő évet kellett várni. Tóth Gergőék ősszel Budapesten és Pécsen visznek be egy-egy „emlékeztető szurit”, a pontos dátumok a következők: