2017. július 31.
Szomorú hírrel jelentkezett a múlt héten a The Southern Oracle csapata: dobosuknál, Zándoki Andrisnál rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. A zenekar szeptember végére egy nagyszabású segélykoncertet szervez Andris megsegítésére, amivel kapcsolatban át is adjuk nekik a szót:
Összetartás.
Egy szó, amely kifejezi, hogy szükségünk van egymás támogatására, együttműködésére, segítségére. Különösen fontos ez a fogalom egy olyan szűk szubkultúra esetében, mint a hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért.
Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle zenekar dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl van, sikeres volt az első műtét, jelenleg kezelések előtt áll.
Ez a koncert az ő megsegítésére szerveződik zenésztársai és barátai segítségével, ezért A BEVÉTEL TELJES ÖSSZEGÉT Andrisnak és családjának ajánljuk fel, hogy kicsit könnyítsünk a rájuk eső anyagi terheken, amivel egy ilyen betegség elleni harc együtt jár. A belépő megfizetése mellett lehetőség lesz egy külön perselybe plusz adományt is elhelyezni, amennyiben valaki úgy gondolná, hogy képes ilyen jellegű segítségre is.
Mindemellett a TSO az alkalomra a Realpimp támogatásával egy pólót is kiakaszt a merchpultba, amelynek ára 3000 forint. Ha biztosan igényt tartok egy ilyen pólóra, akkor előrendelhetitek a tso@phoenixmusic.hu címen, aztán átvehetitek a koncerten. Ha valamilyen oknál fogva nem tudjátok átvenni a bulin, akkor postaköltség felszámolása mellett – előreutalás után – postázzuk nektek a koncert után.
A szeptember 28-án a Dürer nagytermében megrendezett eseményre egészen elképesztő fellépőgárda állt össze: a TSO beugró dobosokkal (Budai Béla, Hámori Dávid, Pándi Balázs) és egy új dallal készül az estére, mellettük pedig színpadra áll a Fish!, a Ghostchant, az Inhale Me, a Shell Beach, a faminehill, Romániából a Diamonds Are Forever és egy különleges feldolgozásműsorral a Stubborn is, sőt, az este felvezetéséül Áron András Apey, Makó Dávid (The Devil’s Trade) és a Kies akusztikus műsorait is megnézhetitek. Az esemény már délután 4-től kezdetét veszi, Andris támogatásához 1000 forint hozzájárulást kérnek a srácok, de amint arról fentebb is szó volt, aki szeretne, ezen felül is adakozhat majd.
Az este Facebook-eseményét itt jelölhetitek.
Sokszor beszélünk egymás között, összetartásról, úgymond unity-ről. Itt van most egy kiváló alkalom, hogy be is bizonyítsuk, mire képes a színtér!