Óriási koncertarchívumot tett közzé a Fishing on Orfű

fishing on orfű

Óriásit húzott az ország talán leginkább underground-közeli nagyfesztiválja, a Fishing On Orfű: az idén tizedszer megrendezett feszt honlapján a jubileum alkalmából egy hatalmas videóarchívum jelent meg, amiben szó szerint több száz teljes koncertfelvételt lehet végignézni a rendezvény történetéből. A korai időkből ugyan elég kevés anyag maradt fenn, és későbbről is elég sok bulinak csak a hanganyaga van meg – az utóbbi két évből viszont már konkrétan minden egyes bulit vissza lehet nézni, és a fesztiválnak kitűzött célja, hogy ez mostantól minden egyes évben ugyanígy legyen majd.

Mindennek már csak azért is örülünk különösen, mert Orfűn rendszeresen lépnek fel a Nuskull kedvenc hazai bandái is, akik közül eddig soknak egyáltalán nem volt fenn teljes koncertfelvétele a neten – akinek meg igen, nem egyszer az is épp a Fishing jóvoltából. Mivel a hivatalos archívumban évek és színpadok szerinti bontásban szerepelnek a felvételek, ezért most megpróbáljuk ABC-rendben is összeszedni, hogy a NSK-kompatibilis torzgitáros stílusokból ki mindenkitől kerültek fel teljes videók, legyen szó akár metálról, hardcore-ról, progresszív rockról, vagy akár egy szál bendzsós cuccról:

  • Apey & the Pea
  • AWS
  • Black Peaks (UK)
  • Black Hourglass
  • Blind Myself
  • Dereng
  • Don Gatto
  • Fish!
  • Grand Mexican Warlock
  • Hanoi
  • Isten Háta Mögött
  • Képzelt Város
  • Kies
  • letlive. (US)
  • Mother’s Cake (AUT)
  • Óriás
  • Petofi
  • Real Lies
  • Shapat Terror
  • Sonya
  • Stubborn
  • Subscribe
  • Téveszme
  • The Devil’s Trade
  • Trillion
  • Tündérvese
  • Uzipov

Már a névsorból is jól látható tehát, hogy valóban tetemes mennyiségű anyagról van szó, és akkor még nem is számoltunk azzal, hogy bizonyos bandáktól nem egy, nem kettő, hanem rögtön négy-öt teljes koncert is kijött most. És az eddig látottak alapján az összes annyira király, hogy könnyen lehet, hogy a következő két hétben nem is nagyon fogunk semmi mást nézni és hallgatni, csak ezeket a felvételeket. Kedvcsinálónak gyorsan meg is mutatjuk pár instant kedvencünket, a többit pedig a Fishing On Orfű honlapján vagy YouTube-csatornáján lehet kibogarászni.

Az idei Fishing június 20. és 24. között zajlik az orfűi Panoráma Campingben, a hazai kedvenceken kívül ott lesz még a Red Fang, a 68, a Heck és a Black Peaks is, bővebb infók szintén a feszt oldalán találhatók.