Óriás: már a kanyarban az új nagylemez!

Egyedi Péter, Örményi Ákos, Nagy Dávid triumvirátust jelentő Óriás zenekar váratlanul a minap jelentette be, hogy harmadik nagylemeze már a megjelenés küszöbén áll. A Tűz, víz, repülő névre keresztelt anyag április 2-án jelenik meg kiadó nélkül, saját finanszírozásból, amit a srácok az egyre elterjedtebb közvetlen rajongói támogatásokból kívánnak megvalósítani. A srácok hivatalos honlapján már elérhető a választható csomagok listája (március 20-ig), mely a hagyományosabb megoldásokon túl olyanokat is tartalmaz, minthogy Egyedi úrék elmennek hozzád pörköltet főzni és mulatni, adnak neked egy akusztikus koncertet vagy épp egy általad választott dalt is feldolgoznak. A részletek tehát a fent linkelt honlapon érhetőek el, de az alábbiakban olvashatjátok a srácok idevágó levelét is: „Készül az új lemez, olyannyira, hogy már célegyenesben van. Tűz, víz, repülő lesz a címe, és 11 dal lesz rajta. Nagyon szeretjük csinálni, április 2-án jelenik meg, és szerintünk az eddigi legjobb dolog lesz, amit valaha csináltunk. Viszont Úgy szeretnénk eljuttatni hozzátok, hogy abból senki se profitálhasson feleslegesen, és mi se keveredjünk súlyos adósságokba, ezért ezennel Csomagolj Óriást néven egy rendkívüli előrendelési programot hirdetünk meg. Sok különlegességgel készültünk, ráadásul az itt választható dolgok csak most, március 20-ig lesznek elérhetőek. Legyetek ti is részesei az új lemeznek – mi meg nagyon sok szeretettel ajánljuk a választható csomagok bármelyikét!” Te támogatod őket?