ORBS: készül az új lemez!

Úgy tűnik, hogy a Between the Buried and Me basszusgitárosának, az általunk is meginterjúvolt Dan Briggs-nek nem sok szabad perce van az utóbbi időben, hiszen tavaly fő zenekara és Trioscapes nevű jazz projektje is albumot adott ki, idén pedig ORBS nevű bandája rögzíti második albumát. A „szupergrupp” jelzőért az itt gitárosként működő Briggs mellett olyan neveket sorakoztat fel a csapat, mint Adam Fisher (ének, gitár) és Clayton Holyoak (dobok) a megboldogult Fear Before the March of Flames-ből, Chuck Johnson (basszusgitár) a Torch Runnerből és az ötletadó Ashley Jurgemeyer (billentyűk) az Abigail Williams-ből. A banda online projektként kezdődött, hiszen az egyes tagokat több ezer mérföld választja el egymástól, ráadásul ahogy olvashattátok, többek is érdekeltek aktív bandákban, de mindezek ellenére három év alatt sikerült felvenniük és kiadniuk egy albumot a 2010-es Asleep Next to Science képében az Equal Visionnél, és az alábbi video alapján úton van a folytatás is. Az első lemezről írt kritikánkat itt olvashatjátok, és lentebb meg is hallgathatjátok az első két dalt róla.