Nyolc éve nem adott ki ezzel a felállással új dalt az It Dies Today!

A letűnő évtized egyik legnépszerűbb metalcore zenekara volt az It Dies Today, a 2004-ben megjelent The Caitiff Choir még mindig a műfaj egyik legnépszerűbb hanganyaga, nem véletlen, hogy a buffaloi csapat közel 90.000 értékesített példánynál tart napjainkig ennél az albumnál. A tündérmese-szerű kezdet ellenére 2006-ban (abban az évben, amikor a Sirens című második lemezük megjelent) Nicholas Brooks frontember otthagyta a bandát, és ahogy az ilyenkor lenni szokott a hullámvasúton meg is indult a zenekar lefelé, amelynek az eredménye a rendkívül érdektelen Lividity lett 2009-ben: a sajtó nem szerette, a rajongók sem voltak túlságosan oda érte, így nem ért nagyon senkit sem meglepetésként a tény, hogy az It Dies Today 2010-ben meghatározatlan időre szögre akasztotta a gitárokat (ennek ellenére tartottak 2011-ben egy reunion show-t, aztán megint elmondták, hogy nincs semmi a bandával). Egészen az idei év februárjáig nem volt igazán érdemleges életjel a zenekar körül (2012-ben kamuztak egy olyat, hogy jönnek decemberben egy EP-vel), azonban ekkor úgy tűnik véglesen megtört a csend és bejelentették, hogy új anyagon dolgoznak, lemezt készítenek és vesznek fel és a hab tetejére eperként Nick Brooks is visszatért, így aztán mindenki boldog lehet, ez így együttvéve a standard It Dies Today hallgató szemöldökét eléggé felhúzhatja. A Lambgoat online webzine a mai nap lehetőséget kapott arra, hogy nyolc év után újra a közkedvelt felállással erődemonstráló It Dies Today új dalát premierelhette, amelynek a címe Son of Dawn, Brilliant Star lett. Vártátok őket vissza már? Hogy tetszik az új dal, mik ezután az elvárásaitok a megújult, de mégiscsak régi arcokkal újrakezdő zenekarral szemben?