NUSKULL-pályázat: új szerkesztőt keresünk!

Jövő januárban is lesz majd szerkesztői pályázat, most azonban különkiadással fordulunk hozzátok: olyan cikkírót (jobb esetben cikkírókat) keresünk, aki otthon érzi magát a hardcore punk műfaján belül. Ez nem azt jelenti, hogy tudnod kell minden Black Flag turnésztorit, és fejből el kell sorolnod az összes Youth of Today tagot, hanem azt, hogy nem fél évvel ezelőtt ismerkedtél meg a stílussal, illetve nem csak az elmúlt öt év lemezeit hallottad. Ennek ellenére a könnyebbség miatt csak idei kiadványokról írt kritikákat várunk – lentebb ott vár Titeket a lista, hogy mely lemezekről írhattok. Lehetőleg akkor válassz közülük, ha azért kettőnél többel vagy tisztában.

Hogy mégis milyen az a pályázat, amit örömmel olvasunk? Elsőként: 300-600 szavas. Nem kell belerőltetni egy teljes biográfiát, és nem szükséges mélyelemzéssel vesződni, de ne is legyen összecsapott. Másodszor: a stílusod legyen tárgyilagos, gördülékeny, ugyanakkor ne félj az összetett mondatoktól. Ami talán a legfőbb kritérium, hogy ne legyen az egésznek házidolgozat szaga („én úgy gondolom” / „véleményem szerint” / „úgy ismerkedtem meg velük”, és hasonlók). Nem a naplódnak, és nem a tanárodnak írsz, hanem több ezer embernek. Ha úgy érzed, hogy ezeket a feltételeket teljesíteni tudod, és pusztán hobbiból hajlandó lennél nekünk írni havi 1-3 kritikát, akkor máris érdemes billentyűzetet ragadnod. A határidő: szeptember 15. A cím, amin várjuk a pályázati anyagot (vagy anyagokat, ha van időd, írhatsz az összesről is): adam@nsk.dev

Terror: Live By the Code
No Omega: Shame
Turnstile: Step 2 Rhythm
The Rival Mob: Mob Justice
HRBRS: Always Holding On
Rotting Out: The Wrong Way
Hounds of Hate: Hounds of Hate
Wolf Down: Stray From the Path
Baptists: Bushcraft
Paint It Black: Invisible
Children of God: We Set Fire to the Sky
Creem: Curator
Attempts: Obey the Rules
Society Nurse: Society Nurse
AC4: Burn the World
Reign Supreme: Sky Burial
Empty Handed: A Memory That No One Clings Onto
Withers: Lightmares
AYS: Suburban Haze
Bluesbreaker: Arcanum
Centuries: Taedium Vitae