Nova Prospect klip!

A Kecskeméti powerpop csapat első, bemutatkozó videóklipjének leforgatására készül. A zenekar 2007-es megalakulása óta országszerte koncertezik, most azonban úgy döntöttek, megtámadják a zenetévék műsorát is. A klip a „Szabadon” című dalra forog majd, amellyel a srácok és leányzó remélik szélesebb körben is megtudják mutatni magukat.

„Nagyon várjuk a forgatást, remek hogy már itt tartunk. Ez a klip reményeink szerint megfelelőképpen vetíti majd elő a nagylemez formáját is.” – mondta Pásztóy Balázs basszer a HitKit-nek – „Mindent megteszünk hogy a mi és a közönség tetszését is elnyerje!”

A klipet Lóránt Demeter rendezi és egy budapesti stúdióban forgatják május elején és várhatóan júniusban kerül adásba. További információt és ingyenes letöltéseket a zenekar honlapján találtok!