No Trigger: új dal a Tycoonról!

Az amerikai dallamos hardcore színtér egyik leginkább várt albuma a No Trigger új lemeze, mely még csak a második a sorban, pedig már tizenegy éve zenélnek együtt. Ahogy a Cave In (ld. Beyond Hypothermia), úgy ők is azzal kezdték „nagylemezes” karrierjüket, hogy összegyűjtötték korai dalaikat (ez volt a 2004-es Extinction in Stereo), az első lemezre viszont 2006-ig kellett várni, ugyanis abban az évben jelent meg március 21-én a Nitronál a Canyoneer , amely akkoriban igen pozitív, 8-9 pont körüli kritikákat kapott, és a Stike Anywhere-rel, valamint a Bigwiggel emlegették őket egy lapon. Ezután egy igen hosszú passzív periódus jött, már kezdtek feloszlási pletykák is elterjedni, mikor is több, mint négy évvel a debütáló nagylemez után a banda újra hallatta hangját: ez volt a 2010 végén a Mightier Than Swordnél megjelenő, kétdalos Be Honest 7″, melyről mi is beszámoltunk. Az anyag különlegessége nem csak a hosszú hallgatás megtörése volt, hanem az is, hogy összeállt az eredeti felállás is, mely mára annyiban változott, hogy Tom Ciesluk helyett az énekes Tom testvére, Brad bőgőzik. Az „újjáalakulás” pedig nem csak egy egytéli móka volt, a srácokat ugyanis leigazolta a No Sleep, és a Jay Maas (gitárosként: Defeater, producerként: Title Fight, Counterparts, Cruel Hand, Transit, Soul Control) irányításával elkészült a Tycoon címre hallgató, második album. Erről hallgathattok most meg egy Dried Piss névre hallgató dalt az AltPress felületén. A lemez február 21-én jelenik majd meg, de a No Sleep webshopjában már él az előrendelés lehetősége. A kéthónapos várakozást érdemes néhány korábbi dallal megkezdeni:

2010, Be Honest 7″:

2006, Canyoneer:

2004, Extinction in Stereo: