Nine Inch Nails-feldolgozással andalít az In Flames

Gyakran kapom magam azon, hogy a setlist.fm remek (és veszélyesen addiktív) adatbázisában nézegetem, éppen milyen műsorral turnéznak a kedvenc zenekaraim, és időnként bizony egészen meghökkentő dolgokat is találok. Pont így jártam a minap a svéd In Flames-szel, akik mostanában két új taggal turnéztatják a tavaly megjelent, egyébként meglehetősen kiábrándító új lemezüket. Arra számítottam, hogy a dallamos death metal egykori úttörői megint egy olyan programot raknak össze, ahol az újkori slágermetálos lemezek dalai között már a 2006-os Come Clarity album tételei is old school csemegéknek számítanak – ez pedig nagyjából be is jött, de Anders Fridénék az utóbbi hetekben pár egészen meglepőt is húztak.

A legszembeötlőbb, hogy bő két évtized után a ‘Flames is eljutott odáig, hogy a koncertjei közepén egy akusztikus blokkal ültesse le a bulit. Ebben értelemszerűen az új lemez tételei kapják a főszerepet, viszont a banda nemrég teljesen váratlanul előhúzta a 2002-es Reroute to Remain egyik elfeledett gyöngyszemét, a Dawn of a New Day-t, ami pedig még meghökkentőbb: fogták magukat, és feldolgozták Nine Inch Nails Hurtjét. Azt a dalformába öntött végső számvetést, amit a szerző Trent Reznoron kívül alighanem a világon egyedül a néhai Johnny Cash tudott hitelesen előadni, mindenki mástól rémesen erőltetettnek és giccsesnek hat – viszont Göteborg fiai az utóbbi időben amúgy is egyre inkább hajlamosak giccsbe hajló merengéseket írni, szóval ebből a szempontból tulajdonképpen a Hurt feldolgozása még illik is a koncepcióba.

De örvendezhetnek a magamfajta ős-svédmetálosok is, a banda ugyanis hosszú évek után újra megidézte minden idők egyik legtökéletesebb melodeath-lemezét, az 1996-os The Jester Race-t, ráadásul nem egy, hanem rögtön két dallal is: a lemeznyitó Moonshield / The Jester’s Dance párost vették be a programba. És ha az In Flames 2017-ben, két új taggal is képes egy ilyen húzásra, akkor gyakorlatilag kijelenthetjük: a lehetetlen márpedig nem létezik.