New York-i hardcore-legendák Budapesten

A No Regret koncertszervező csapat rendesen kitett magáért, amikor leszervezte Budapestre a ’80-as évek két nagyon fontos New York-i hardcore-legendáját, mégpedig a Leewayt és Harley Flanagant a Cro-Magsből. A ’80-as évek New Yorkja az egyik legfontosabb színtere volt a hardcore műfaj létrejöttének és formálódásának, ekkor és itt alkotott maradandót a két említett csapat is. Ráadásul mind a ketten közel egyszerre kezdtek el kísérletezni a metal és a hardcore házasításával, ezzel létrehozva a crossover műfajt. A Leeway csapata ekkor írta meg a máig legendás Born to Expire lemezét, a Cro-Mags pedig a Best Wishest, mindkét album épp idén ünnepli a harmincadik születésnapját. Ha valamennyire is érdekel a műfaj, mindenképpen gyere el a bulikra, mert bár igaz, hogy a pályájuk csúcspontját már régen elhagyták a fiatalembereknek már nehezen nevezhető zenészek, mégis biztos, hogy óriási élmény lesz a legendás dalokat az eredeti zenészektől (vagy azok egy részétől) hallani.

A Leeway május 29-én lép fel a Dürer Kertben a Lowest Creature és a Crippled Fox társaságában. A Harley Flanagan-féle Cro-Mags pedig október 3-án ad koncertet szintén a Dürerben, az előzenekarok a Red Death, a Liberal Youth és a Touch.