Nem talált új énekest, ezért jegeli magát a Twelve Foot Ninja

Az ausztrál Twelve Foot Ninja énekes hiányában határozatlan időre felfüggeszti a működését. A prog/djent bandából 2021 legvégén szállt ki az alapító frontemberük, Nik „Kin” Barker, illetve az idei év elején azért búcsúzóul még lenyomott egy rövid ausztrál turnét a zenekarral. A többiek eközben az interneten keresték a prog metal Mike Pattonjának is beillő frontember utódját, meg is hallgattak úgy 200 jelentkezőt, majd bő fél év után arra jutottak, hogy ez így nem fog menni, ezért inkább parkolópályára küldik a zenekart. Ezzel együtt megy a levesbe az a tervezett európai turné is, amit 2023 elejére hirdettek meg (gondolván, hogy addigra majd biztos találnak új frontembert), és aminek a hozzánk legközelebbi állomása Prágában lett volna.

A banda búcsúzóul még ki fog adni egy akusztikus lemezt, amin az eddigi három album dalainak átiratai lesznek, még Kin által felénekelve. Ennek megjelenési dátumát egyelőre nem árulták el, de a közleményük alapján úgy tűnik, az online platformokra nem is rakják majd fel az egészet, csak néhány számot.

A zenekar legutóbbi új anyaga, a Vengeance 2021 őszén jelent meg, 2017-ben pedig a NuSkull is interjúzott Steve „Stevic” MacKay gitárossal.