Negyedszer is elindul a Kill Monday Management rock/metal tehetségkutatója

Idén ismét megrendezésre kerül – immáron negyedjére – a Kill Monday Management rock/metal tehetségkutatója a budapesti Analog Music Hallban. A ringbe szálló, főként földalatti, az igazán fajsúlyos kiugrásra eddig esélyt nem nagyon kapó zenekarok ezúttal is értékes tárgynyereményekkel, multimédiás szolgáltatásokkal és jövőbeli támogatásokkal gazdagodhatnak.

A negyedik évadban változatlanul nívós szakmai zsűri és a közönség juttatja tovább a zenekarokat az online előválogatóból a nyári selejtezőkön és elődöntőkön át egészen a szeptember 21-én tartandó döntőbe. A nevezés már javában tart,

a nevezési határidő 2024. március 10., éjfél.

A verseny teljes menetrendje, a díjak listája és minden egyéb infó megtalálható a KMM honlapján.

Mutatjuk azt a négy tavalyi döntős zenekart, akik több mint 150(!) formációt utasítottak maguk mögé. Az első helyezett a pécsi Vodka for Kids lett, míg sorban a többiek a fromtheredsun, a Last Seconds és a Breastbone. Innen is még egyszer gratulálunk nekik, és sok sikert a ’24-es idény versenyzőinek!

Disclaimer: A tehetségkutató lebonyolításában a NuSkull stábjának több tagja is részt vesz.