Napi cukiság: egy kilencéves kislány grindcore-lemezt ad ki az apukájával

Április végén adja ki az új albumát az Animal Schoolbus nevű grindcore/death metal-banda, aminek a tagjai Princess Beast, egy kilencéves kislány Connecticutból, és Charlie Sad-Eyes, az apukája. Nem, nem a The Hard Times váltott magyarra, ez komolyabb, mint egy csípőbecsípődés.

A Going to Grammy’s House 2021 címet viselő albumon minden vokál és szöveg Princess Beastet illeti, míg az apuka szólaltatja meg az összes hangszert. A lemez nagy része már 2014-ben felvételre került (14 szám a 20-ból), amikor a kislány még csak kétéves volt, emellé most került három új dal és még három, amit élőben vettek fel a 2019-es Rise and Grind Festen. A kiadvány emellett teljes ráncfelvarráson esett keresztül – megőrizvén az amúgy DIY-munkafolyamatot -, aminek keretein belül Dave Kaminsky intézte a keverést, a masztert pedig Ryan Williams, a The Black Dahlia Murder régi basszusgitárosa. A lemez április 30-án lát napvilágot a Lawnmowerjetpack Records gondozásában, ezzel és az egész projekttel kapcsolatban Charlie így nyilatkozott:

Az Animal Schoolbus 2013-ban alapult, amikor Princess Beast kétéves volt, hogy segítsen neki levezetni a feszültséget olyan dolgok miatt, mint az este hetes takarodó, a fák megmászása miatti leszidások, vagy hogy nem ehet vacsorára jégnyalókát. A zenénket azoknak ajánljuk, akik szeretik a Carcasst, a Napalm Deathet, a Bolt Throwert, Taylor Swiftet, összefirkálni a fürdőszobai tükröt fogkrémmel és az ablakokat zsírkrétával, és simán kenik az ötödikes matekot negyedikes létükre.

Az albumról a tracklist alatt már meghallgatható három szám, köztük a legújabb I Can Do One-Handed Cartwheels. Várjuk a Grindmotherrel közös splitet!

1. Favorite Flavor Green
2. Mommy’s Car Is Blue
3. Stuck in a Tree
4. I’m a Bear
5. Oreo’s My Favorite
6. Teddy Bear Picnic
7. Did a Good Job
8. My Dirty Feet
9. Fruit Snacks
10. GG Says No No No
11. A New Backpack
12. My Dog Got Fat
13. September Is My Birthday
14. Outro
15. Everyone Had Mullets in the 80s
16. I Can Do One-Handed Cartwheels
17. I Bet Taylor Swift Never Has to Clean Her Room
18. Favorite Flavor Green (Live at Rise & Grind Fest 2019)
19. September Is My Birthday (Live at Rise & Grind Fest 2019)
20. I’m a Bear (Live at Rise & Grind Fest 2019)