Nadir: ízelítők a tisztelgés lemezéről

A hazai extrém metal/hardcore-színtér nagy túlélője és betonbiztos alapbandája, a Nadir az új nagylemez rögzítése előtt tett egy tiszteletkört, ahol a zenekar a számára legnagyobb inspirációt nyújtó bandák egyes dalait dolgozta fel. Tauszik Viktor, a banda frontembere a következőképp vélekedik az ingyenesen hozzáférhető dalcsokorról:

„Mint azt már beharangoztuk, elkészültünk a feldolgozás-lemezünkkel, amely a hagyományokhoz híven ingyen letölthető lesz a http://www.nadir-official.com/ oldalról. Ezen az anyagon olyan zenekarok egy-egy dalát gyúrtuk át, amelyeket a legnagyobb kedvenceink között tartunk számon, és amelyek éppúgy inspirálnak bennünket, mint a fő hatásainkként emlegetett formációk, viszont nem számítanak annyira ismert névnek és gyakori hivatkozási alapnak. Szeretnénk egy kicsit rájuk irányítani a közvélemény figyelmét, miközben a feldolgozásunkkal tisztelgünk előttük.

Nem vagyunk hívei a cover, illetve tribute-bandáknak, de ez a fajta tisztelgésen és egészséges rajongáson alapuló koncepciójú lemez jól reprezentálja a metal zene szerteágazó világa iránti elkötelezettségünket. Próbáltuk elkerülni a mostanában készülő hasonló feldolgozás-anyagokra jellemző izzadtságszagot is, tehát nincs Black Sabbath, Motörheadés vicces pop nóta-átdolgozás sem. Ezzel szemben az old school death metal, a doom és a hardcore egyaránt képviselteti magát a lemezen. Igyekeztünk olyan előadók számaiból összeválogatni az Underground Heroes anyagát, amelyek a fenti stílusokban alkottak/alkotnak nagyot, esetleg ötvözik ezeket, vagy teljességgel kategorizálhatatlanok.

A Cemetary-féle doom a pályánk kezdeti szakaszára nézve volt meghatározó, az Eyehategodban és a Stressballban az abszolút nyers, sallangmentes hozzáállást tartjuk példaértékűnek, a Morgothnak és a Gorefestnek pedig gyakorlatilag minden korszakában sikerült időtállót alkotnia – előbbitől egy klasszikus, a műfaj aranykorából származó death metal tételt, míg utóbbitól egy kimértebb, döngölős nótát választottuk.  Hardcore-vonalon a keményvonalas, militáns megközelítés jegyében esett a választásunk a Strife-ra és az Earth Crisisra, utóbbinak az állatvilág védelmére buzdító szövegvilága az Eco-ethic albumunk mondanivalójával is kapcsolódási pontot jelent. A fennmaradó együttesek ,illetve a tőlük választott számok – Skinlab, Monster Voodoo Machine, Transport League, Will Haven – ismét más szempontból izgalmasak számunkra. Ahogy az eddig felsoroltak esetében, úgy itt is törekedtünk arra, hogy a dalokat a saját arculatunkhoz igazítsuk, tehát nem szolgai módon, egy az egyben reprodukáltuk az eredeti verziókat.

A lemezen a hazai színtér olyan alakjai is közreműködtek, akikkel hosszú ideje baráti viszonyt ápolunk, és akik – túl azon, hogy fontosnak érezték a vendégszereplést és örömmel vállalták azt – szintén hozzá tudtak tenni valamit a saját egyéniségükből az adott dalhoz: a Gorefest nótában Füleki Sándor (Wall Of Sleep) játssza a gitárszólót, a Stressball és az Eyehategod számban pedig Hámori Benedek (Torn From Earth) a vendégénekes. Mellettük Kósa Dániel basszusgitáros is (aki idén csatlakozott hozzánk) bemutatkozik vokalistaként több dalban.

Némi ízelítő az Underground Heroes anyagából:
Overthrow (Strife cover)

Rotten Soil (Transport League cover)

A következő sorlemezünk munkálatai már zajlanak és szeretnénk a következő év elejére megjelentetni az anyagot.

Megújult netes elérhetőségeink:
http://www.facebook.com/Nadirhungary
http://www.nadir-official.com/
http://www.myspace.com/nadirhungary